Normandia

Pillanatok a horizont mentén

(Fécamp - Étretat - Rouen - Dieppe - Párizs)

Normandia számomra nem egyetlen meghatározható táj, hanem egymás mellett létező pillanatok sora, amelyeket a fény és a véletlen rendez képpé. A régi téglaházak, kopott homlokzatok és a tenger végtelen horizontja mellett legalább ennyire érdekelnek azok az emberek, akik néhány másodpercre történetté válnak a keresőben. Örök emlék marad például az a bácsi, akit a tengerparton szúrtam ki – akkor még nem tudva, hogy talán egy tengerészcsalád sarja, vagy éppen a szabadságát töltő Mikulás –, és akinek a megjelenése önmagában egy egész történetet hordozott. Ugyanilyen játék volt a minimalista képekbe rendezett „camping-men”-ek világa, ahol az emberi alak szinte csak egy forma a tájban. Máskor a városban elsuhanó árnyak keltették azt az érzést, mintha szellemek járnák az utcákat, és csak egyetlen pillanatra hagynák ott a jelenlétük nyomát. A bemozdult képek pedig éppen ennek az ellenkezőjét hozzák: nem a pillanat élességét, hanem a mozgás csendjét próbálják megőrizni. És vannak azok a pillanatok, amikor a fény egyszerűen mindent visz – ahogy a katedrálisba beszökő utolsó fénysugarak szinte orgiává változtatják a teret. A sorozat talán legszebb emléke mégis a tengerparton futkározó gyerekeké, egy spontán jelenet, amely számomra nemcsak az út egyik legszebb pillanata, hanem az egyik legjobb fotóm is. Ezekben a képekben ezért nem egy helyet szeretnék bemutatni, hanem azt, ahogyan egy hely egyszer csak fotográfiává válik: egy ember, egy árnyék, egy mozdulat, egy fénysugár vagy egy véletlen találkozás által.